Erdők és mezők kincse a St. Andrea étteremben: bemutatkozott Kollár Endre séf
Új fejezet kezdődött a St. Andrea Restaurant életében: Magyar Vadak címmel megtartotta bemutatkozó estjét az étterem új séfje, Kollár Endre.
Az adományokat Gianni Annoni, a Terra Restaurant tulajdonosa és Haraszti Zsolt séf, illetve Lizsicsár Miklós, a St. Andrea Restaurant étteremvezetője és Kollár Endre séf adták át a Mentőszolgálat Markó utcai állomásán. Az első napon a mentős kollégák, a másodikon a diszpécserek munkáját köszönték meg ebéddel, amely száz adag libacombot és hagymás burgonyát, olasz pizzát, valamint tejföllel és házi baracklekvárral kínált túrógombócot jelentett.
A Köszönet a konyháról! elnevezésű kampányt két budapesti topétterem, a Michelin Guide által ajánlott St. Andrea Restaurant és a Budán idén megnyitott Terra Restaurant azért szervezte, mert szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy míg a járvány megpróbáltatásai után a magyar gasztronómia többnyire visszatérhetett a normál működésbe, a mentőszolgálat munkatársai az elmúlt időszakban újra megfeszített tempójú, áldozatos munkával tesznek a magyar emberekért.
„Éttermünk már tavaly is csatlakozott olyan kampányhoz, amelyben egészségügyi dolgozók étkezését biztosítottuk. A mostani akciónkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a frontvonal sok embernek, többek között az orvosoknak, ápolóknak és mentősöknek azóta is frontvonal maradt. Míg a mi éttermeink teltházzal üzemelnek, muszáj észrevennünk, hogy mellettünk mások továbbra is áldozatos munkát végeznek a koronavírus megfékezésében – mondja Lizsicsár Miklós étteremvezető. Mi a köszönetünket a saját eszközeinkkel, odafigyeléssel és finom ételekkel tudjuk kifejezni, de arra biztatunk mindenkit, a maga módján ő is tegye meg ugyanezt.”
Új fejezet kezdődött a St. Andrea Restaurant életében: Magyar Vadak címmel megtartotta bemutatkozó estjét az étterem új séfje, Kollár Endre.
Tulajdonképpen sikersztorival, hiszen a pincészet a Nagy-Eged dűlő Egri Bikavér Grand Superior 2017-es borral a világ legjobbjai közé került.
Az év utolsó napján szélesre tárja kapuit a St. Andrea Restaurant: déltől egészen este tíz óráig várjuk vendégeinket egy hagyományoktól eltérő, egyszerűségében szép estére.